KERTÉPÍTÉS, TÓÉPÍTÉS, KEMENCE
A kertészkedés örömétől nem szeretnénk megfosztani Önt, ám ha nincs ideje megalkotni kertjét, segítünk ennek megvalósításában, a gyeptelepítéstől az öntözőrendszeren át egészen a tóépítésig.
Ideális esetben a kert és az épület szerves egységet alkot, a kerttervezés célja pedig az, hogy a kert ne csak a növények halmaza legyen, hanem olyan élettér, mely tükrözi a használók személyiségét és tágabb környezetével is harmonizál.
Egy kivitelezés során nagyon fontos a külső és belső terek összehangolása, éppen ezért szerencsés, ha az építkezés korai szakaszában már be tud kapcsolódni a tervezésbe.
Kálmán Kata okl. kertészmérnök
Kertelünk Kft budapesti kertépítő vállalkozásként egyedi, ötletes és igényes kertek tervezésével és teljeskörű kivitelezésével foglalkozik. Közel 15 éves tapasztalattal, magas színvonalon, mégis korrekt árakon építi- szépíti a kerteket Budapesten és a Budához közeli, valamint az Észak-Pest környéki agglomerációban. Kertépítési tevékenységük keretében egyaránt vállalják meglévő kertek átalakítását, új kertek megépítését.
A cég szakmai vezetője Kálmán Kata okl. kertészmérnök, aki maximális elhivatottsággal, és kiváló stílusérzékkel segíti elő, hogy ne csupán szép, egyedileg tervezett, hanem szakmailag átgondolt és jól fenntartható kerttel örvendeztessék meg a Megrendelőiket, akik a későbbiekben is számíthatnak szakmai támogatásukra is. Talán nem véletlen, hogy legtöbb Megrendelőjük „visszatérő vendégként” sok-sok évvel később is megkeresi őket, ha költözés, építkezés okán újabb kertet építene.
Együttműködésünk alapján bátran ajánljuk Katát és csapatát ha Ön is igényes, egyedi kertre vágyik!