volt számunkra, hogy a szakági tervezőkkel történő kapcsolattartást is lebonyolították helyettünk.
A kivitelezés során amikor dönteni kellett a tervező és kivitelező együttműködve adtak nekünk több opciót. Vizualizációkkal, ötletekkel segítettek a jó döntés meghozatalában. Folyamatosan tudtunk egyeztetni, a tervezői és a kivitelezői oldal mindvégig együtt dolgozott.”
Máté
Budapesti kulcsrakészház tulajdonosa
döntöttünk. Gábor pontosan az igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelő házat tervezet.
A kivitelezés gördülékenyen ment és a végeredmény olyan lett, mint amit reméltünk. Utólag is jó döntésnek tartjuk, hogy ezt a csapatot választottuk!”
Detti és Laci
Veresegyházi kulcsrakészház tulajdonosa
hozzáállást tapasztaltunk! Egyre jobban és jobban élvezzük a házunkat! Nagyon szeretünk itt élni!”
Réka és Szabolcs
Mogyoródi kulcsrakészház tulajdonosa
tervezésével, majd kivitelezésével kapcsolatban. Kérésünkre több már felépült referencia házat is megnézhettünk.
Az együttműködés végig jó hangulatban, korrekt módon zajlott. Nem voltak váratlan plusz költségek. Mindenkinek ilyen építkezést kívánunk!”
Gergely
Budapesti kulcsrakészház tulajdonosa
hasznos volt a folyamatos tervezői kontroll, illetve hogy a felmerülő kérdésekről a ház felépültéig konzultálni tudtunk a tervezővel.
A kivitelezőt tisztességes és rugalmas hozzáállás jellemezte az építkezés alatt és a garanciális időszakban is. Nem utolsó sorban a korrekt szerződéses feltételek védelmet nyújtottak az építőipari áremelkedés nehezen felbecsülhető hatásai ellen.
Edina és Gyuri
Budapesti kulcsrakészház tulajdonosa
változtatnánk meg rajta.
A kivitelezés alatt végig nagyon rugalmasak, segítőkészek voltak. Igyekeztek maximálisan teljesíteni a kéréseinket.”
Betti
Budapesti kulcsrakészház tulajdonosa
feladattal, hogy tervezze meg a leendő házunkat. Elsősorban könnyűszerkezetes majd később Prokoncept ház megvalósítása volt a cél, hőszivattyús gépészettel.
Meghatároztunk egy maximális költségkeretet, de amikor már a részletes kiviteli tervek is elkészültek, akkor kellett belátnunk, hogy a terv költség oldalról teljesen megvalósíthatatlan, mind az épület szerkezete, mind a gépészeti megoldások bőven túllépték az előzetesen meghatározott keretünket.
Ekkor kerestük meg Nagy Antalt, mivel Veresegyházán akartunk építkezni és csak a közvetlen baráti körből is több visszajelzést kaptunk a cég korábbi munkáival kapcsolatban. Antal nagyon rugalmas volt, már az első megbeszélésre is a munkahelyemen került sor és ez később sem változott. Elmondtam, hogy mi az elképzelésünk, valamint a korábbiakból tanulva garanciát szeretnénk arra hogy a meghatároztott költségből fel is tud épülni a házunk. Közösen megbeszéltük hogy a keretünkbe nagyságrendileg mekkora és milyen szerkezetű épület férhet bele, valamint javaslatot tett a majdani gépészeti megoldásokra is. Korábban kimondottan nem akartunk tégla épületet építeni, ezért azt javasolta nézzünk meg néhányat a folyamatban lévő munkáik közül és hozzunk ez alapján döntést. Egy héten belül meg is tudtunk nézni egy félkész és egy átadás előtt álló házat is, majd találkoztunk az építésszel Scholtz Gáborral is.
Gábornak elmondtuk, hogy melyek a főbb preferenciáink a leendő házzal kapcsolatban, ami az elrendezését illeti (ilyen volt például az először egybenyitott nagy, de később kétfelé választható gyerekszoba is) és a külső megjelenésben is voltak határozott elképzeléseink. Gábor nagyon rövid idő alatt előállt egy alaprajzzal és hogy a külső megjelenést is szemléltesse, ezzel egyidőben már 3D-s látványterveket is csatolt. A tervek már első körben nagyon tetszettek, Gábor minden kérésünket maximálisan figyelembe vette, később is már csak néhány válaszfal elhelyezésén kértünk apró módosításokat. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor már több mint 4 éve élünk a kész házban és a gyakorlat is azt mutatja hogy nagyon jól sikerült a helyiségek valamint a ház és a kert kapcsolata is, dióhéjban fogalmazva: imádjuk a házunkat! A terv természetesen eleve úgy készült, hogy a korábban megbeszélt négyzetméterre vetített ár alapján beleférjen majd a költségvetésünkbe. Ezek után meg is kötöttük a kivitelezési szerződést is.
A következő nagy feladat az volt, hogy a kivitelezéshez szükséges pénzügyi keret is összeálljon. Ebben nagyon nagy segítségünkre volt az Antal által javasolt pénzügyi partner. A finanszírozás a mi részünkről elég összetett volt, de így is minden szempontból kedvező csomagot állítottak össze nekünk, amelyben bár rengeteg papírmunka volt, de ahol csak lehetett segítséget kaptunk.
Időközben a beadott építészeti terv jogerőre emelkedett és megkezdődött a kivitelezés. Azt gondolom, ügyfélként nagyon biztonságos érzés volt végig az a tény, hogy minden egyes fázis a szerződésben foglaltaknak megfelelően utólagos finanszírozásban épült. Nagy szavak és ígéretek helyett minden alkalommal ott volt az elkészült fázis, amit akkor fizettünk, ha úgy láttuk, hogy minden az igényeink szerint valósult meg. Nyílván volt némi rugalmasság mindkét fél részéről, de minden a megbeszélt határidőre készült el és utólag sem érzem úgy, hogy bármikor komoly kompromisszumot kötöttünk volna. A jelzett problémákra mindig gyorsan reagált a kivitelező, gyakran több alternatívát is felajánlva. Bármelyik alvállakozó is dolgozott a házon, a munkaterület minden nap végén rendezett és tiszta volt, bárkivel egyeztettem vagy csak beszéltem közülük, mindenki nagyon készséges és főleg türelmes volt. Első házépítő lévén millió kérdéssel bombáztam Antalt, Gábort, Lászlót – az építésvezetőt – és a kivitelezésben résztvevő szakembereket. Tőlük nagyon sok megfontolandó jótanácsot is kaptam és utólag bánom, hogy párat nem fogadtam meg, de szerencsére nem komoly dolgokról van szó. Ahhoz, hogy a kivitelezés flottul menjen, nagyon kellett az is, hogy a közművek és a kémény ügyes-bajos dolgainak intézését is, ahol csak lehetett átvállalták, így tudott minden határidőre elkészülni.
Azt gondolom, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor a kivitelezéssel ezt a projektcéget bíztuk meg. Gyakorlatilag minden pontosan úgy zajlott le az építkezés alatt, ahogy a legelső megbeszélésen megállapodtunk, mind a határidők, mind a költségek terén. A kéréseinkre mindig gyorsan reagáltak és több olyan plusz segítséget is kaptunk ami nem is volt papíron korábban lefektetve. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden ember munkáját, aki hozzájárult ahhoz, hogy a házunk elkészülhessen!
Laura és Balázs
Veresegyházi kulcsrakészház tulajdonosa
„Régi vágyunk teljesült azzal, hogy a mogyoródi Lake Forest lakóparkba költözhettünk. A tópart meghitt
nyugalma, a szellős rendezett és új házak között futó sétányok, a bekerített, őrzött terület mind olyan extrák, amelyek erősen emelik az életminőségünk érzetét. Persze ehhez kell az is, hogy a házunk pont olyan lett amit megálmodtunk.
Gábor személyében egy igazán jó tervezőt ismertünk meg, aki igyekszik a valós vágyak és igények maradéktalan feltérképezésére, nagyon gyorsan megértette a vágyainkat. Ugyanakkor abban is segített, hogy az álmaink tényleg meg tudjanak valósulni, azaz a pénztárcánk is alkalmazkodjon a vágyainkhoz. Mindemelett a tervek igen hamar, összesen 3 hónap alatt készültek el. A kivitelezés szinte zökkenőmentesen zajlott. A határidőket végig tartották! A felmerülő problémák ill. menet közben támadt extra kívánságok, igények is mind megoldásra kerültek.
Ezek miatt nem csúsztunk el időben! Ez számunkra nagyon fontos volt. Magát az építési fázist a folyamatos információcsere és a maximálisan korrekt munkakapcsolat jellemezte. A gázfűtés is jó választás volt. Az épület mellett a kertet is készre kértük és abban sem csalódtunk! Az építkezés végén nem voltak garanciális problémáink, a minimális hibákat pedig azonnal javították. Nagyon büszkék vagyunk a mi igazi otthonunkra ahova minden nap jó hazatérni!”
Mónika és Tamás
Mogyoródi kulcsrakészház tulajdonosa
de nem volt szava hihető.
Úgy a családom, mint a baráti köröm nem mertek senkit sem ajánlani, sőt elképesztő storykat meséltek a hazai építőiparról.
Miért választottam ezt a generálkivitelező projekt céget?
Mikor elolvastam a web oldalukat, újra és újra átgondolt, korrekt, jól szervezett céggel találtam magam szemben.
Jó magam is olvastam az új technológiákról, de kellet valaki, aki jó és biztos útra tereljen. A generálkivitelezésben szerzett sok éves tapasztalatukkal és kiváló szakmai tudásukkal segítettek az első lépésektől, egészen az otthonom megépítéséig. Az első egyeztetésre kockás papírra rajzoltam le álmaim házát, amely láttán meglepődtek mennyire pontosan és megfontoltan volt rajzolva, mondván „nem sokan készülnek fel így”.
Amikor személyesen elbeszélgettünk a ház építéséről a kérdések, újabb és újabb kérdéseket vetettek fel, akkor a legnagyobb szakmai tudással kaptam meg a válaszokat mindenre. Nagyon megnyerő volt a Cég hozzáállása, és már akkor tudtam, hogy Nagy Antal lesz a projekt vezetőm. Tervezést, kivitelezést, statikai tervezést és gépészeti tervezést egy kézbe adtam, lényegesen leegyszerűsítve a Miskolc – Sydney közötti távolságból adódó kényelmetlenséget. A közmű bekötéseket, engedélyezéseket, a szakági tervezéseket a teljes generálkivitelezést a használatbavételi engedély megszerzéséig koordinálták és mindent az előre megbeszélt költségkereteken belül. Külön köszönet Scholtz Gábornak a sok-sok levélért, tervezési fázisban hétről hétre egyeztettünk, hiszen ez a munka tengerentúlról volt indítva.
Hogyan sikerült koordinálni a kivitelezést több mint 15.000 km távolságból?
Sydney és Magyarország között van egy kis távolság, de az igazi izgalom csak ezután kezdődött. Hiszen 2012 márciusában még csak beszélgettünk az építkezésről még nem volt telkem sem, és még pontosan nem tudtam mikor térhetek újra Szeretett HAZÁMBA. Pár hónap alatt minden megváltozott. Sikerült a telek vásárlás és 2012 novemberében 4 hét alatt Sydney házamat eladtam. Ekkor írtam ismét nekik, hogy emlékszik még arra a hölgyre, akinek csak egy kockás papíron volt az álom háza, illetve hogy el tudná-e vállalni a házam építését?
A válasz IGEN volt, mindkét kérdésemre. Nagyon örültem, és boldog voltam és vagyok, hogy így döntöttem.
2013 februárjában, jöttem végleg haza, de már akkorra Scholtz Gábor építésztervező kész volt a ház tervével. Utolsó egyeztetések, aláírásom az engedélyeztetéshez. 2013 június 1-én kezdődött az építkezés és vele az izgalom. Mi is az a OSB-lap, például vagy mit is értünk HUNGAROCELL és stb…stb. Biztos mosolyogtak rajtam, de Nagy Antal nem veszítette el türelmét, ha szükséges volt mindent újra megbeszélt velem és sok-sok ötlettel segített.
Az egy dolog, hogy türelmesek, de jó minőségű munkát biztosítottak, és pontosan megjelölt határidőket, amit szigorúan be is tartottak, ahogyan a fix árat, és a szerződés tervezetet is szinte pontról-pontra. Kiegyensúlyozottan, gördülékenyen ment az építkezés.
Ezek szerint ajánlanának minket másnak is jó szívvel?
Az építésvezetőnkkel is végig jó volt a kapcsolat, minden kérdésre elmondta a pozitív és negatív véleményt, hogy a döntéseinknél mit kell figyelembe venni! Természetesen hibák előfordultak, de minden estben vita nélkül javították, és így is határidőre kész lett, 2013 novemberében, a ház, a kerítés, és a térkövezés is be lett fejezve.
Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a projekt céget választottam ugyan akkor el is gondolkodtam a többi építőipari cég miért nem tud így dolgozni, miért nincs ilyen hozzáállásuk, és miért keserítik meg az emberek életét?!
Fantasztikus, alapos, korrekt szerződéses keretek, melyet 100%-ban betartanak. Amennyiben változtatás volt, vagy külön kérés azt korrekt módon kezelik és dokumentálják.
Összefoglalva ez több mint egy átlag építőipari cég, ha újra kellene építkeznem ismét ezt a céget választanám!”
Kardos Katalin
Miskolci kulcsrakészház tulajdonosa
élveztük minden pillanatát. Nagyon fontos volt az alapos előkészítő munka, ami sokkal könnyebben ment mivel a tervezést és kivitelezést egy kézbe adtuk. A statikai tervezést, belsőépítészeti és gépészeti tervezést is a cég partnereivel végeztettük, így folyamatos volt a kommunikáció köztük és köztünk. Minden a helyére került, úgy ahogy a terveken is szerepelt. Semmilyen kompromisszumot nem kellet vállalnunk.”
Önnek is az energiatakarékosság volt az egyik legfontosabb szempont. Miért választotta cégünket?
A weboldalukon olvasható információk is szimpatikusak voltak, de igazán a személyes találkozón hallottak győztek meg. A referencia körút során bemutatott házak és az élőben látott műszaki és gépészeti megoldások egészen más képet mutattak, mint amit addigi internetes ismereteim során gondoltam. Nagyon sok olyan infót kaptam, amiket nem vagy tévesen ismertem addig. Az internet nagyon jó dolog, azonban össze is zavarhatja a laikusokat. Én is azt gondoltam, hogy ’mindent bele’ alapon olyan házat építek, amiben alternatív gépészeti berendezések sokasága és extra hőszigetelések lesznek. Ez nem is lett volna rossz ötlet, de szembesültem ennek anyagi többlet vonzatával és évtizedekben mérhető megtérülésével. De arról nem tettem le, hogy A+ energetikai szintű házunk legyen. Így az is lett.
Akkor még nem hittem, hogy a tervezést és kivitelezést egy cégre bízom, de most már látom, hogy ez nem is működhetett volna másképp.
A tervezési fázisban folyamatosan megküldték a várható kivitelezési költségeket, így nem kerültem abba a csapdába, amibe a legtöbb ismerősöm. Ők olyan házat terveztettek, ami gyönyörű és extra alacsony energiafogyasztású, azonban 10-20 millió forinttal túllépte az anyagi kereteiket, így a végén csak félkészen vagy minden tartalékukat feláldozva fejezték be a házukat.
Az egyik költségtakarékos ötletük az volt, hogy épüljön a garázs könnyűszerkezetes vázzal, az épület hőszigetelési burkán kívül. Ezt nem nagyon tudtam elképzelni, hiszen fontos volt számomra, hogy a garázsból közvetlen átjárás legyen a lakórészbe. A fotókon látszik milyen esztétikusan megoldották ezt a kérdést, nem beszélve arról, hogy nyáron a motor melege nem tudja felmelegíteni az épületet. És a legfontosabb, hogy kb 3 millió forinttal több maradt így a zsebemben.
Meggyőző volt, hogy Gábor (az építész) a tervezési fázisban elkészítette az épület energetikai számítását és emellett végigfuttatta a PHPP (passzív ház) szoftveren is a terveket. Megtaláltuk azt az optimumot, amikor már nincs ‘kézzel fogható’ nyeresége a szigetelések növelésének és az egyéb kiegészítő gépészeti berendezéseknek. A házba a gázfűtés mellett cserépkályha, HOVAL lakásszellőztető gép és Vaillant szolár rendszer került beépítésre.
Ön nem csak az épület gazdaságos üzemeltetését, hanem a környezet védelmére is figyelmet fordított. Mesélne erről?
Bár anyagilag nem érte meg, de gondolva a jövőre úgy döntöttem, hogy a tetőn összegyűlt esővizet összegyűjtve, ebből oldjuk meg a kerti öntözést és a wc-k öblítését. Ez 3 db 2,7 m3-es tartályokkal és és motorizációval 920.000.- Ft-ba került, ami valószínűleg csak évtizedek múlva térül meg, azonban vannak dolgok amik nem csak pénzben mérhetők. Ilyen beruházás volt a Vaillant AuroSTEP szolár rendszer is, ami a használati meleg víz előállításban reményeim szerint sokat segít majd. Jelenleg (2012.nov) még nem tudok konkrét adatokkal szolgálni, de ígérem jövőre elmondom, hogy mennyi lett a fogyasztásunk.
Mit javasolna építkezés előtt álló ismerőseinek?
A telek vásárlás után kezdtem tervezőkkel tárgyalni és keresni olyan kivitelezőt, aki nemcsak ’épít’, hanem szakmai tapasztalataival segíti a legjobb otthon létrehozását. Az építészek többsége nem tudott teljes perspektívát nyújtani, többnyire az építészeti koncepcióra helyezték a hangsúlyt, de nem tudták megmondani, hogy melyik anyag miért jobb, mennyibe fog kerülni az épület kivitelezése, melyik gépészet nyújtja ár/érték arányban a legjobb alternatívát, stb…
A projektvezető olyan kérdésekre is válaszolt, amik fel sem merültek bennem és nagyon hasznosak voltak. Náluk tényleg azt éreztem, hogy a telekvásárláson kívül minden ami egy otthon létrehozásához szükséges tárgyi eszközökkel és szakmai tapasztalattal rendelkeznek. A közműbekötéseket, engedélyezéseket, a szakági terveket, önkormányzati egyeztetéseket, a teljes generálkivitelezést a használatbavételi engedély megszerzéséig koordinálták és mindent az előre megbeszélt költségkereteken belül. Mindezt úgy, hogy menet közben rugalmasan kezelték az esetleges változtatási kéréseimet.
Mindenkinek azt javaslom, hogy olyan céget válaszon, ahol mindenért egy ember (cég) felel, így sokkal jobb minőségben és feltételekkel épülhet fel a háza. Erre is igaz, hogy nem feltétlenül drágább az, amit elsőre annak látunk. Én azt kaptam a pénzemért amit vártam, sőt.
Zsolt
Budapesti kulcsrakészház tulajdonosa
felkészültség és referencia munkáik tekintetében. Mivel az ember nem sokszor építkezik életében, ezért saját tapasztalatok alapján nehéz összehasonlítani az elkészült munkákat és a kivitelezőket.
Legtöbben úgy vagyunk vele, hogy barátok, ismerősök elmondásaiból, sokszor horrorisztikus történeteiből indulunk ki. Végül is ilyen sztorival én nem tudok szolgálni. Amiben megegyeztünk, azt a kivitelező maradéktalanul, határidőre elvégezte. Pozitív és rugalmas hozzáállásuk kuriózum lehet az építőiparban. Én szegényebb vagyok egy rémisztő történettel, viszont épek maradtak az idegsejtjeim.
Ön rendelkezett már építési telekkel, mielőtt tervezőt vagy kivitelezőt keresett?
MT: Igen. Veresegyházán, egy erősen lejtős, szép panorámás telket választottam. Nem gondoltam volna, hogy szükséges tervezővel beszélnem, mielőtt a telket kiválasztom, de az eredeti elképzelésemhez képest jelentősen más elrendezésű épületet lehetett csak rá tervezni, az viszont nagyon jól sikerült. Az elrendezés újragondolásában jelentős szerepe volt belső építész ismerősöm tanácsainak is.
A tervezés során tisztában volt az építési költségekkel?
MT: Ez érdekes, mert eredetileg előregyártott könnyűszerkezetes épületet szerettem volna, éppen az előre kalkulálható építési költség és a garantált határidő miatt. Korábban én is attól tartottam, hogy a hagyományos téglaházaknál mindig felmerül menet közben egyéb pótmunka, vagy hasonló. Az tetszett leginkább itt, hogy egyedi tervek alapján készült téglaházat is lehet fix négyzetméter áron építeni. Sőt, a tervezés is fix díjjal működik.
Mennyi idő telt el az első találkozó és a kulcsrakész átadás között?
MT: Az első bemutatkozó megbeszélés után néhány nappal már a teleknél találkoztam Scholtz Gáborral (szerk: a tervező) és a tervezési szerződés aláírása után 2 héttel bemutatta az első vázlatterveket és látványképeket. Nagyon tetszett, hogy személyesen átbeszéltük a tervet. Ezt hazavittem és e-mailen egyeztettük az apróbb változtatásokat. A terveket kb. 1 hónap múlva már beadhattuk az önkormányzathoz. Minden szükséges dokumentumot beszereztek, nekem csak aláírnom kellett. És ütemezetten fizetni. Szimpatikus volt, hogy Nagy Antal, aki a kivitelezésért volt felelős, mindvégig részt vett a tervezési egyeztetéseknél, így gyorsabban kiválaszthattuk a lehetséges esztétikai és gépészeti megoldásokat. Amíg az engedélyezés zajlott, addig megkötöttük a szerződést az építésre. Azért is sokat tettek, hogy a jogerős építési engedély minél hamarabb meglegyen. De ez az Ő érdekük is volt, hiszen így hamarabb kezdhettek neki az építésnek. A házam 120 m2 pincéből és 130m2 lakótérből áll, amit 7 hónapra vállaltak és gyakorlatilag meg is csinálták. 2007 márciusában találkoztam a tervezővel, júniusban kezdték az építést, és február végére befejezték a házat. A két hónap plusz részben az időjárásnak volt köszönhető, részben magamnak. Az időjárás vis major helyzet, amit rögzítettünk a naplóban, meg én sem siettettem a befejezést minden áron, mert ki az, aki december 31-én szeret költözni. Így inkább hagytam kiszáradni a felfűtött házat, a külső burkolásokat csak garantáltan fagymentes időszakban engedtem. Persze a kert és kerítés februárban még így is hátra volt, de arra nem szerződtünk.
Voltak-e olyan kérdések, amik menet közben félreértéshez vezettek?
MT: Még mielőtt belekezdtem az építkezésbe, egy barátom tanácsára fogadtam egy műszaki ellenőrt. Ha valakinek nincs ideje, vagy hozzáértése mindenképp javaslom, hogy kérjen fel szakmai segítséget. A kivitelezés értékéhez viszonyítva nem túl nagy költség, ugyanakkor biztonságot ad, hogy a kivitelező tényleg minőségi munkát végez. Eleinte voltak eltérő álláspontok a cég és a műszaki ellenőröm között, de nagyon rugalmasan kezelték az ügyet. Ha valami olyat kért az ellenőröm, ami a kivitelezőnek szokatlan volt, azt is megcsinálták, ha ez nem jelentett nekik jelentős költséget. Ilyen volt például a tetőszigetelés feletti solflex fólia terítése.
Micsinai Tibor
Veresegyházi kulcsrakészház tulajdonosa
személyes találkozó mellett is képesek a tervezést és kivitelezést lebonyolítani, mert nem volt lehetőségünk minden hónapban hazautazni egyeztetésekre. Ehhez kiváló partnerre találtunk ebben a cégben, ahol rugalmasan, gyorsan és kompromisszum készen oldottak meg minden feladatot. Felfogadtunk egy műszaki ellenőrt, aki szintén pozitívan nyilatkozott róluk.
Nagyon nehezen indult az új otthon megvalósítása, mert gondjaink merültek fel az egyik telekszomszéddal az engedélyeztetés során. Abban a helyzetben inkább eladtuk volna a telket, végül mégis belevágtunk, mert sokat segített a döntésben, hogy Nagy Antal projektvezető a mi távollétünkben minden emberi és jogi akadályon átvergődve megoldotta a helyzetet és ma már boldogok vagyunk, hogy itt lakhatunk.
Egy közeli építkezésünk hirdető tábláján találtak cégünkre. Több korábbi ügyfelünkkel is beszéltek, hogy munkánkat objektívebben megítélhessék. Mennyire segített ez a döntésben?
SzJ: Sokkal jobban megbízok egy cégben, aki több referenciát is meg tud adni, mint aki elzárkózik ettől. Őszintén elmondták a véleményüket a korábbi ügyfelek, sok jó tippet kaptunk tőlük, hogy mire figyeljünk.
A tervezés és építkezés fázisait folyamatosan nyomon követhették weboldalunkon. Érezték ennek bármi előnyét?
SzJ: Igen, megnyugtató volt látni a fotókat, ahogy készül a ház. Talán a közeli jövőben webkamera is lesz. Ismerőseimtől azt hallottam korábban, hogy egy építkezés mindig gonddal jár. Mi ezt nem vettük észre, persze kérdések mindig voltak, de ezekre volt időnk felkészülni (pl: mosdó, kád helye típusa, színek és burkolatok kiválasztása stb…) és mindezt interneten keresztül. A hollandiai magyar közösségnek is ajánlottam a céget, mert Önökkel tényleg megoldható a ’távépítkezés’.
Milyen tapasztalataik voltak a kivitelezés előtt részletesen egyeztetett műszaki tartalmat illetően? Mennyire segítette döntésüket cégünk szakmai színvonala?
SzJ: A műszaki dolgokhoz nem értünk, ezért nagy segítségünkre volt a műszaki ellnőr, aki felhívta a figyelmünket sok mindenre, ami magunktól nem jutott volna eszünkbe. Persze a cégük is sok mindent javasolt, amik felárat jelentettek, így meg kellett találnunk azt a középutat, ami megfizethető és cserébe többletet is nyújt nekünk. Ilyen volt a 6 cm-es hőszigetelés a 30-as téglafalra, amitől nagyszerűen érezzük magunkat a házban, mert nem kell klímát használnunk. Vagy a vízlágyító ötlete, amivel megóvjuk a háztartási gépeinket és vízkövet sem kell sikálnunk a fürdőben.
A fizetési és ütemezési határidő tekintetében milyen észrevételeik vannak?
SzJ: Nem voltak problémáink, minden a szerződés szerint történt.
Mi az, amire több figyelmet fordítanának, ha újra építkeznének?
SzJ: A tervrajzot érdemes alaposan átgondolni és kikérni a tervező és a kollegái véleményét mi a praktikus és mi nem, érdemes hallgatni a tanácsokra, hiszen Önök már rengeteg házat kiviteleztek, sok hasznos információhoz jutnak, amivel bosszúságot és pénzt spórolhat meg az aki kikéri az Önök véleményét.
Szabó Katalin és Szabó János
Pomázi kulcsrakészház tulajdonosa
felkutatásának. Ilyenkor természetesen számtalan szempontot mérlegel a laikus építtető, számunkra a pozitív referenciák megléte tűnt a leginkább befolyásoló tényezőnek.
Olyan kivitelezőt keresetünk, aki azon túl, hogy jó minőségben, pontosan, határidőre dolgozik, képes partner lenni a problémák és változtatások kezelésében, amik óhatatlanul felmerülnek egy ilyen folyamat során. A projektcég már a tárgyalások legelején felajánlotta a referencialátogatások lehetőségét, minden kérdésünkre korrekt, érthető választ kaptunk.
Ezen felül pedig egy újabb fontos érv szólt mellettük: a fix áron való vállalás! Fontosnak tartom kiemelni a cég honlapját: különösen az ártáblázatot, melyből világosan látszik az egyes műszaki tartalmak közötti árkülönbség. Az is nagyon jó benyomást tett, hogy a szerződés tervezet szinte pontról pontra megegyezett azzal, amit magam állítottam össze több napos anyaggyűjtés után.
Valóban azt kapták, amit a referencia körút során tapasztaltak?
Igen. A körút tulajdonképp két részből állt. Egyrészt beszélhettünk olyanokkal, akik már bent élnek a cég által épített otthonaikban, másrészt megtekinthettünk kivitelezés alatt álló épületeket is. Előbbi esetében a tulajdonosokkal beszélgetve első kézből kaphattunk információt a cég teljesítésével kapcsolatban. Az épülőben lévő házaknál pedig meggyőző volt az, hogy az általuk alkalmazott megoldásokon látszott a szakmai tapasztalat, valamint minden esetben a körülményekhez képest rendet és tisztaságot találtunk, ami egyértelműen jelezte számunkra, hogy igényesek a munkájukra. Mindezeken felül a körút számunkra abból a szempontból is hasznos volt, hogy sok új ötletet kaptunk az egyes műszaki megoldások tekintetében.
Mennyire tartották fontosnak a fizetési kondíciókat ill. azt a cég rugalmasan kezelte-e?
A projektcég legnagyobb erényének azt tartom, hogy – más vállalkozásokkal szemben – fix áron, az egyes szakaszokat előre finanszírozva vállal kivitelezést. Így az építkezés teljes ideje alatt, a szerződés aláírásától a beköltözésünkig pontosan tervezhetőek voltak a költségek. A fizetési határidők tekintetében is mindig rugalmas volt a cég, abszolút mértékben elfogadták a kéréseinket (pl. ha egy betét lejárta miatt néhány nappal később fizettük ki az esedékes részletet).
Fontosnak tartják műszaki ellenőr megbízatását egy építkezéshez?
Igen. Számunkra már a kivitelező kiválasztását megelőzően egyértelmű volt, hogy egy külső, szakmai kontrollt szeretnénk a folyamatba iktatni. A cégről kialakult pozitív kép és bizalom ellenére is tartottuk magunkat az eredeti elképzeléshez, hisz egy laikus számára fontos, hogy egy esetleges vitás kérdésben szakértő támogatást kapjon. Azt hogy jól döntöttünk, csak alátámasztotta az a tény, hogy a műszaki ellenőr nem talált komolyabb problémát, valamint bármilyen vitás kérdést gyorsan és kultúráltan tudtunk kezelni. Nem volt egyetlen idegőrlő vitánk sem.
Hogyan tudtak az építésvezetővel és az egyes szakiparokkal együttműködni?
Az építésvezetőnkkel végig jó volt a kapcsolat. Minden kérdésünkre érthető választ kaptunk, valamint módosítás esetén saját szemszögéből is elmondta az előnyöket és hátrányokat, így újabb szempontokat tudtunk a döntésnél figyelembe venni. Az építés ideje alatt gyakorlatilag interaktív kapcsolatban álltunk, akár telefonon, akár e-mailben kommunikáltunk. A szakiparosok is konstruktívak és segítőkészek voltak. Érdemes azonban az egyes mesterek munkáját folyamatosan nyomon követni, hogy még idejében legyen lehetőség a változtatásokra és az esetleges hibák kijavítására. Hibák természetesen előfordultak, de minden esetben vita nélkül javították. Nagyban segítette a közös munkát, az egyes szakiparok időben vagy csak kis késéssel érkeztek és határidőre vagy nem egyszer előtte fejezték be a munkát.
Miért ajánlanának minket más építkezés előtt álló ügyfeleknek?
A legfontosabb talán az, hogy az építkezés stressztől mentesen, rémisztő történetek nélkül zajlott. Határidőre, jó minőségben, az előre meghatározott költségkeretben foglaltak maradéktalan betartásával. Az energiáit mind a kivitelező, mind az építtető az épületre tudta fordítani, nem a vitákra, veszekedésekre. Ismertségi körünkben sokan építkeznek, a legtöbben sajnos rengeteg problémával, több kivitelezővel, folyamatos nehezen kezelt konfliktusokkal. Az általuk említett gondokkal – pl. szerződés be nem tartása, a műszaki tartalom gyengítése, vitás többletköltségek, stb. – szerencsére mi egyáltalán nem találkoztunk. Amiben ez a projektcég, mint generálkivitelező cég eltér az átlagtól:
- Korrekt alapos szerződés, melyet 100%-ban be is tartanak.
- Fix ár.
- Előre finanszírozott építkezés.
- Változtatások, eltérések korrekt kezelése, dokumentálása.
- Problémák, viták azonnali megoldása, egyértelmű törekedés a kompromisszumra.
- e-mail kommunikáció lehetősége (gyors, dokumentált)
A cég hozzáállását az is jól jellemzi, hogy a véghatáridő előtt két hónappal elkészült a ház. A házépítés kellemes élményként marad meg bennünk, bármikor újra belevágnánk ezzel a céggel.
Boda Viktor
Budakalászi kulcsrakészház tulajdonosa
Vegye fel velünk a kapcsolatot,
ismerjen meg minket egy ingyenes tanácsadás keretén belül.
Mi történik a kitöltés után?
Tanácsadó kollégánk, 1 munkanapon belül felveszi önnel a kapcsolatot és tájékoztat a további lépésekről.
Az adatai biztonságban vannak
Ne aggódjon, az itt megadott adataidat kizárólag ajánlatkérésre használjuk.
Kérdése van? Segítünk!
Ha bármilyen kérdése van, amire nem kapott itt választ, nyugodtan írjon nekünk az info@kulcsrakeszhaz.hu címre vagy keressen minket telefonszámon a +36 20 220 3101-es és örömmel segítünk önnek.