Ki – kicsoda?

Ki – kicsoda?

Elkészültek a tervek, kezdődhet végre az építkezés?!

Eddig a pontig csak egy tervezővel, vagy tervezőirodával voltál kapcsolatban. Ezután viszont megjelenik egy csomó szereplő, aki mind-mind felelős azért, hogy Te álmaid otthonába beköltözhess, de közben ne kapj sokkot.

Ismerjük meg a szereplőket feladataikat és az általuk nyújtott szolgáltatásokat, hogy nagyobb hatékonysággal kezeljük a helyzeteket és jobban tudjunk kommunikálni a kivitelezés során.

GENERÁLKIVITELEZŐ

A generálkivitelező a kivitelezési munkákat összefogó cég vagy szakember. A teljes munkafolyamatot átlátja, ütemezi és minden munkafázishoz megvan a saját szakembere, alvállalkozói köre vagy partnere. Tehát valaki, aki ezeket a szakági résztvevőket összefogja, és egy személyben felelősséget is vállal értük.

Persze, most mondhatod, hogy mindezt te is meg tudod oldani, de több mint tíz éves generálkivitelezői múlttal a hátam mögött azt kell mondjam, hogy egy tapasztalt és tisztességes kivitelező szakmai tapasztalatát nem pótolhatja a Google. 

Igen, vannak akik szerint ezt ők is meg tudják oldani, de tapasztalataink alapján -több évtizeddel a hátunk mögött- is el kell hogy mondjuk hogy egy jó kivitelező tapasztalatát, gyakorlatát, kapcsolati hálóját nem pótolja az internet és a szomszéd tanácsa.

Szakágak, akiket összefog:

  • kőműves
  • gépész, fűtésszerelő
  • villanyszerelő
  • burkoló
  • festő
  • nyílászárós
  • asztalos
  • ács
  • lakatos
  • egyéb (hulladék szállítás, kert tervező, stb.)

PROJEKTMENEDZSER

A projektmenedzsernek nincs saját alvállalkozói köre. Ő a megrendelő nevében átvállalja az ütemezést és a munkaszervezést, de nem vállal személyes garanciát a munka minőségéért, ebben az esetben a szakági feladatokért a megbízott szakemberek felelnek  külön-külön. A projektmenedzser segíti a megrendelőnek az egyes szakágakkal való kapcsolattartásban és ellenőrzi a munkát, de nem ő vállalja annak elvégzését és az ezzel járó felelősséget. Segít árajánlat bekérésben, azok véleményezésében, döntést készít elő, de a döntés a Te kezedben van.

MŰSZAKI ELLENŐR

A műszaki ellenőr olyan szakember, aki a megrendelő képviseletében jár el. Rendszeresen kimegy az építkezésre és ellenőrzi, hogy minden az előzetes megállapodásoknak megfelelően, a kívánt minőségben a tervek szerint halad-e. Ha bármi probléma fölmerül, jelzi a megrendelőnek és a kivitelezőnek egyaránt. A megrendelő érdekeit képviselő személy. Szükség esetén javaslatot tehet a felmerülő műszaki problémák megoldásaira. Megbízás esetén az enaplóba bejegyzést tehet.

Kérjen ajánlatot álomháza tervezésére és/vagy kivitelezésére:

Mi történik a kitöltés után?

Tanácsadó kollégánk, 1 munkanapon belül felveszi önnel a kapcsolatot és tájékoztatja önt a további lépésekről.

Az adatai biztonságban vannak

Ne aggódjon, az itt megadott adataidat kizárólag ajánlatkérésre használjuk.

Kérdése van? Segítünk!

Ha bármilyen kérdése van, amire nem kapott itt választ, nyugodtan írjon nekünk az info@kulcsrakeszhaz.hu címre vagy keressen minket  a +36 20 220 3101-es telefonszámon és örömmel segítünk önnek.

TIPPEK

ÉPÍTKEZÉS ELŐTT

Ingyenes kiadványunkban sok hasznos tippet gyűjtöttünk össze, melyek sokat segíthetnek, ha ön is építkezés előtt áll.